A 4 apostol

"Máté"

A Sas képmását viselő kerub ért elsőnek a földre. Mátéhoz a vámoshoz érkezett, aki már akkor a mai Szíria határain túl, a hegylakók közt terjesztette a hitet. Az apostolt az Ararát csúcsának közelében egy tisztáson helyezte el. A tisztáson zöld gallyakból és levelekből font sátrat állított föl, amelynek közepébe egy asztalt helyezett. Azon már ott volt minden szerszám, ami az íráshoz szükségeltetett. Ez a szárnyas lény gondoskodott mindenről, ami az élet fenntartásához szükséges, és gondosan vigyázott arra, hogy semmilyen bántás ne érje. Haladt is Máté apostol az írással, ám amikor ahhoz a részhez érkezett, amely az emberek hűtlenségéről, hálátlanságáról és gonoszságáról szólt, lelke és ujjai annyira elnehezedtek, hogy nem tudta tovább folytatni az írást. A sasképű is hiába bíztatta erre. A kerubnak ekkor eszébe jutott, hogy néhány nappal ezelőtt a falubéliek egy üst köré gyülekezve, valamiféle erjesztett italból enyhítették bánatukat, amit valamely közeli hozzátartozójuk halála miatt éreztek. Lecsapott oda, s egy kancsóval merített abból az italból és ő is belekortyolt. Már visszafelé szállva is érezte, hogy könnyebbé vált a röpte, gyorsabban és magasabbra röppent. Így nyert erőt végül, hogy a bánatot és a szégyent nem is feledve, de elviselve pontot tudjon tenni írása végére.

"Márk"

Másodiknak az oroszlán képét viselő kerub érkezett a földre. Választottja Márk akkor a Núbiai sivatagban, az oázisban élőket próbálta az üdvözítő hitre vezetni. Éppen amiatt búsult egy pálmafa tövében ülve, hogy ezek a népek is milyen keményszívűek. A kerubnak első szava ezért mindjárt az volt, hogy ne is foglalkozzon ezzel. Kivezette az oázisból s egy közeli barlanghoz vitte. Olyasmit fogsz itt cselekedni, bíztatta eközben, amitől sok-sok ezrek, milliók fognak az igaz hit útjára térni. A barlang előterében is ott volt már az az asztal, s rajta a szerszámok, melyek az íráshoz kellettek. A sugallatok pedig szaporán érkeztek az oroszlánarcú kerub szájából. De a Márkus tolla is megbicsaklott, amikor azokhoz a szörnyű eseményekhez érkeztek. Eleredtek a könnyei, ráborult az asztalra, s a kerub hiába bíztatta, képtelen volt újra kezébe venni a tollat. Ekkor talált rá a kerub ugyanarra a megoldásra, amivel a sasképű is boldogulni tudott. Bement az oázisba s csak egyetlen egyszer kellett oroszlánként elbődülnie, valamennyien elszaladtak, még azok is, akik az üstökben érlelt jóízű italokat őrizték. Nemcsak merített a kancsóból, az üstből, de hogy konokságukért az ott élőket megbüntesse, a maradékot kidöntötte a földre. A kerub ezzel akarta megbüntetni ezeket a sötét lelkű oázisbelieket, ami annyira sikerült, hogy azok soha többé nem mertek erjesztett italokat készíteni. Igaz, ezután mindenféle növényi szárakból és gumókból rágcsálták ki az agyuk bódításához szükséges anyagokat. Márkba is visszatért az erő és a bátorság, hogy a szörnyű eseményekről hírt adjon.

"Lukács"

A négy közül Lukács evangélista nem ismerte személyesen a Mestert, de talán senki nem hallott annyi jót és szépet róla, mint ő. Híres doktor volt, mindenfelől felkeresték a másutt gyógyulást nem találó betegek. Meggyógyítani mindenkit ő sem tudott, de a saját maga által főzött és lepárolt gyógyszereivel enyhíteni tudta legalább a fájdalmaikat. Nemcsak a tanításait csodálta az Üdvözítőnek, amelyek teljesen különböztek az általa ismert tanoktól, hanem azt a hatalmas erőt, melynek révén minden betegséget meg tudott gyógyítani, s fel tudta támasztani a halottakat, végül önmagát is fel tudta harmadnapra támasztani. Ez a kerub, Ezékiel próféta idején még emberarcot viselt, ezúttal egy igavonó állat képében jelent meg az orvosnál. Ez a jelkép is illett ahhoz az emberhez, aki Aszklépiosz hű tanítványaként, a legfárasztóbb és leggyötrelmesebb mesterséget űzte, amihez valóban csak egy igavonó állat ereje tette képessé. Lukácstól nem volt idegen az írás mestersége, Jézus tanításáról szóló tanúvallomásokból már számos jegyzetet készített, amikor a bivalyképű kerub felszólításának engedelmeskedett. A kerub egy közeli falu elhagyatott házának kertjébe vezette. A kert teli volt mindenféle gyümölcsfával, mivel az orvos csak ezekkel táplálkozott, nem volt nehéz az étkezéséről gondoskodni. Ez a sok bajt és kínokat látott doktor sem tudott közömbös maradni, amikor azokat a szívszorító jeleneteket kellett papírra vetnie. Szünetet tartott, összeszedte a már napok óta vödrökbe tartott gyümölcsöket, magával hozott lepárló készülékével italokká tisztította őket. Volt annyi tudománya, hogy a saját erejéből legyen úrrá a szomorúságán.

"János"

Az időben nem volt könnyű dolog egy-egy könyvet lemásolni. János kezébe került azért egy hiteles, vagy annak tartott példány. Ö is személyes részvevője volt az eseményeknek, nem is akarta a leírtakat mással kiegészíteni, csak úgy, hogy egy kissé még személyesebbe tegye, még nagyobb szeretettel kitöltve a sorokat. János ugyan váltig reménykedett abban, hogy még életében viszontláthatja a Mestert. De belátta, hogy a feltámadás napja még soká késhet, mégis belefogott az írásba. János segítségéül az angyalarcú kerub érkezett. A kicsiny szigeten remetemagányában üldögélő apostolt nem kellett sehova se vezetni, a hely alkalmas volt az elmélyülésre. Az íráshoz való asztal és a szerszámok is ott voltak már, s az apostol számára nem voltak azok idegenek. Mint két angyal, úgy ültek ott egymással szemben, ha idegen szem látta volna őket - de nem láthatta - meg se tudta volna ítélni, melyikük az igazi angyal, mivel mindketten is angyalok voltak. A kerub az ég angyala, János a föld angyala, de hamarosan az ég angyalává válik majd ő is.
Van különbség a két angyalság között? A középkori tudós skolasztikusai századokon át vitatkoztak az angyalok neméről. Ostoba akadémikus viták. Az angyalok nem nélküli lények. Nem nemtelenek, ahogy a szó így kimondva jelentené. Nemek fölötti lények, akikben fölöslegesek olyan testi részek, amelyekkel másokkal egyesülni kéne, hogy a boldogságot elérhessék. Ezért tökéletesek. Ezért van szárnyuk, amivel bárhová eljuthatnak. A kerubok szárnya a legnagyobb, de egészen kicsiny szárnyuk még a nem emberi lényeknek is lehetnek, azoknak a kicsiny hűséges állatkáknak, amelyek országába be nem kerülhetnek, de annak előkertjébe jutva találkozhatnak az üdvözült emberekkel. Bármennyire is jártas volt János az írásban, az ő szíve is elszorult, mikor a szenvedések történésének leírásához ért. Az angyalarcú kerub ekkor fölröpült az égbe, hogy Péter apostoltól kérjen segítséget. A kerubnak nem kellett beszámolnia az eseményekről, a legfőbb apostol tudatában volt az eseményeknek. - Menj csak bátran vissza, megmondom miként segíthetsz János öcsém fájdalmain. Ereszkedj le a földre. Én addig tekerek egyet az idő kerekén. Megállok a kétezer év utáni évek egyikén.
- Mit mondasz? - kérdezte az angyal és neki is tátva maradt a szája.
- Nemcsak a Terek, az Idő korlátait is át lehet törni, ha szükség van rá. Most pedig van. Ereszkedj le arra a völgyteknőre, ahol azokat az erjesztett gyümölcsökből kiérlelt zamatos italokat főzik. Meríts az egyik üstből, s vigyél a serkentő és búfelejtő italból az én János öcsémnek.
A kerub megfogadta János bátyja tanácsát és leszárnyalt. Zárva találta a főzőt. Nem esett nehezére, hogy átlépjen a falon, csakhogy egy helyett négy üstben is talált itókát. Kóstolgatni kezdte, hogy melyikből is vigyen. Ez jó - mondta, miután az elsőt megízlelte. Emez még jobb, állapította meg a másodiknál. A harmadikat pedig olyan finomnak találta, hogy csettintett is egyet a nyelvével. Belekóstolt azért a negyedik üstbe is, ami után már kétszer is csettintett a nyelvével. Aztán megfordult, s visszafele is végigment a soron. A sok kóstolgatástól aztán el kezdett káprázni a szeme. Még valamelyik üstnél teletöltötte a kulacsát, de miközben szárnya alá dugta, már annyira elveszítette az egyensúlyát, hogy le kellett ülnie. Miközben megpróbált felemelkedni, hátradőlt, s ott az üstök között elszenderedett. Így találtak rá a főző alkalmazottjai, egy idős és egy ifjú ember.
- Tolvajt fogtunk - mondta, s ment is már az ifjú, hogy megkötözze.
- Ne bántsd! - szólt rá az öregebb - Csak ébreszd fel, s megkérdjük, hogyan került ide. Nem került sor erre, mert mikor a közelébe értek, az angyal kinyitotta a szemét, majd talpra ugrott s azon nyomban eltűnt a szemük elől.
- Láttad? - kérdezte az öreg.
- Láttam, de már nem látom. Maga szerint ki volt ez az alak, ez a tünemény?
- Egy angyal.
- Angyal? Maga hiszi, hogy vannak ilyenek?
- Már tudom is, mert láttam az imént.
- Láttam én már ennél különb mutatványt is. A tévében a szabaduló művészt. Az aztán volt valami. Bezárták egy ládába, aztán egy hídról a víz alá buktatták. Fél óra múlva kihúzták a ládát üresen. Ő meg ott integetett felénk a híd korlátján ücsörögve. Ez volt a mutatvány!
- Ez nem mutatvány volt.
- Ugyan már, egy kis gyakorlat. Ez is valamilyen szabaduló művész volt.
- Te csak abban hiszel, amit mutatnak neked.
- Maga meg csak azt hiszi, amit hinni akar.
- Meg amit látok. Nézd csak! Ez az angyal nem csak itt volt, de jeleket is tett az üstökre.
- Nem látok semmilyen jeleket.
- Mert nem mereszted elég tágra a szemed. Ezen sas van, amott oroszlán, emitt bivaly. Ezen meg az angyal. Azt hiszem ő éppen abból meríthetett.
- Akkor hát merítsünk mi is mielőtt munkához látunk. - mondta a fiatalabb. Engem már várnak odakint a hasábok, hogy az üstök alá való anyagot elkészítsem. Maga meg, ha nem akar tétlenkedni, rajzolja oda a csak maga által látott jeleket. Lehet, hogy a főnöknek megtetszenek, s így fogja nevezni az itt készült italokat. Közben a kerub szárnya alatt a nektáros kulaccsal, visszarepült János szigetére. Nem akart hinni a szemének, annyira más volt most a szigetecske környezete. Nemcsak evezős és vitorlásbárkák vették körül a kikötőjét, hanem mindenféle különleges vízi járművek. Félmeztelenül a parton heverésző férfiak, nők gyerekek hancúroztak a partokon. Ejnye - mondta magában. Péter bátyó úgy látszik elfeledkezett arról, hogy vissza kell tekerni az időkereket. Nem késlekedett, azonnal felszólt hozzá anélkül, hogy ehhez bármilyen aprócska készüléket használt volna. Légy szíves tekerd vissza az időt, hogy János öcsédnek a gondfelejtő vizecskét odaadhassam! Csuda finom itóka ez. Ne vigyek neked is belőle? Az apostolok feje nem vette komolyan az angyalarcú kínálását. Annál inkább a kérését. Kihúzta köpenye alól az időkereket, s visszapörgette azt a csekélyke két évezredet, amivel az imént megtoldotta. A sziget, s rajta János remetehajléka máris visszakerült a képbe. S a kerub behúzva szárnyát szép lassan oda ereszkedet János elé.
- Később arra jártam - miközben nekem nem kellett áttörnöm az idő korlátait - s én is betértem hozzájuk. Az öreg még a jelekkel pepecselt, de amint meglátott megkínált az egyikből - s mivel úgy hitte hozzám az illik -, a Lukács üstjéből. Aztán elkezdett mindenféle fura dologról beszélni. Ezékielről, a Kerubokról, az Apokalipszisről, Jánosról s a többiekről. Előbb zavarosnak véltem a beszédét, de aztán megvilágosodott bennem minden. Megéreztem, ahogy az máskor is szokott velem történni, hogy indíttatást kapok valaminek a megírására. Hazaérve azonnal leültem az íróasztalom mellé, s a valaki által gondosan odakészített írószerszámokkal dolgozni kezdtem. Aztán befejeztem, s gépbe diktáltam e történetet.